A Yato körfűrész olyan kerek pengével rendelkező elektromos szerszám, mellyel maximum hat centiméter mély vágási feladatokat lehet elvégezni fában, falazatban, laminált anyagokban, műanyagokban, MDF-lapokban, OSB lapokban, furnérban és fémben. Létezik belőlük akkumulátoros és hálózati kivitelű változat, ezen felül pedig kézi vagy gépre szerelt változatokat is meg különböztetünk. A kézi gépek esetében használója választja ki, hogy bal- vagy jobbkezes szerszámként használja. A fűrészt asztalra is lehet szerelni a nagyobb stabilitás és a jobb irányíthatóság érdekében. Létezik belőle nem elektromos változat is, azonban mivel ma már minden automatizált, így a körfűrészek elektromos változata sokkal elterjedtebb. A Yato elektromos körfűrészek sokkal összetettebbek, a velük való munkavégzés hatékonyabb és időgazdaságosabb. Emellett a kézi fűrészhez képest a körfűrészeket kellemesebb használni és rendkívül pontos vágást biztosítanak. A Yato körfűrészen éles fémfogakkal szegélyezett kerek Yato fűrészlap helyezkedik el, mely simán vágja át a különböző anyagokat. A körfűrészeknek van egy fogantyújuk is, amelyhez tartozik egy kioldó kapcsoló, a fűrészlap rögzítéséhez egy anyacsavar, valamint biztonsági célú védőburkolat. Emellett a precíz munka érdekében szög és mélységbeállító kapcsoló is megtalálható a géptesten. A fűrészlap körül elhelyezkedő védőburkolat védi a lapot a kicsorbulástól, illetve a szállítás/tárolás közben esetleges balesetektől. A védőburkolaton található egy nyílás, mely a vágás közben keletkező por eltávolítását hivatott biztosítani. Maga a burkolat automatikusan működik: egy rugó segítségével zárul vissza minden használat után. Egyes körfűrészekhez tartozik, másokhoz pedig külön szükséges beszerezni a precíz, egyenes vágáshoz szükséges vonalzót. Egyes gépek a pontosabb vágás érdekében még lézervezetéssel is rendelkeznek, mint például a Yato kínálatában megtalálható Yt-82174 elektromos gérvágója ami fához és fémhez egyaránt ideális választásnak bizonyulhat. Másik leggyakoribb tartozéka a gépezetnek egy körülbelül 30 centiméteres távolságtartásra szolgáló vezető, ami a talplemezen rögzítve helyezkedik el.
1kulcs.hu - Zárbetét, Ajtózár, Szerszám
A kittkinyomó, vagy másnéven kartus pisztoly, szilikon kinyomó úgynevezett kartusos tömítőanyagok kinyomására használatos eszköz. Kartusos tömítőanyagnak számítanak a szilikonpaszták, akril paszták, tömítések, ragasztók. Ez a sokoldalúan használható eszköz tehát különböző hézagok, rések, vájatok kitöltését, burkoló lapok ragasztását teszi lehetővé a vele használatos anyag egyszerű kinyomása révén. Rendkívül nagy hasznát vehetjük konyhai és fürdőszobai munkákatok során, illetve az autóiparban például karosszériatömítésnél. A kittkinyomó segít egyenletes anyagkinyomásra. Előnye, hogy egyszeri megnyomással szakaszosan is használható, ha a munka azt követeli akkor pedig folyamatos anyagkitöltésre is alkalmazható.
A munkadarabok a gépiparban műszaki rajzok alapján készülnek. A rajz alapján lehet megtudni az adott munkadarab pontos méretét és alakját egyaránt. A fémiparban a jelölések segítségével végezhetők el a különböző folyamatok, mint például az alakítások, megmunkálások vagy forgácsolások. Ezt a műveletet előrajzolásnak nevezik. Az előrajzolás során megrajzolásra kerül a munkadarabon a pontos méret, ez az egyik legfontosabb folyamat az előkészítés és a gyártás folyamán. Ez előrajzolásnak kettő típusa van, az egyik a síkbeli, a másik pedig a térbeli ábrázolás. A kettő közül a leggyakrabban a síkbeli típust alkalmazzák, ami nagyon hasonlít a rajzlapos rajzolásra. A térbeli ábrázolás több síkbeli rajzból épül fel, amiket összeköt a felületek egymáshoz viszonyított helyzete. Céljuk a méreteken megjelölése a munkadarabon, ezáltal megadva a pontos helyét a megmunkálandó résznek. Fontos ebben az esetben figyelembe venni a ráhagyást is a különböző technológiák igényei alapján. A síkbeli rajzolás a következő lépések szerint történik. A rajz tanulmányozása után a munkadarabot elő kell készíteni a jelöléshez. Ezután kiválasztásra kerül a bázisfelület, valamint a rajzeszközök is. A munkadarab befogásra kerül, majd következik a jelölés és pontozás, végül pedig ezeknek az ellenőrzése. A jelölésekhez szükség lehet a rajzolvasásra és rajzismeretre egyaránt. Fontos, hogy a használandó felületen a jelölések jól láthatók legyenek, ezért minden esetben a jelölés megkezdése előtt a felületet megfelelőlen meg kell tisztítani. Ha a munkadarab rozsdás, poros vagy akár festékes, abban az esetben a jelölő eszközöket nem minden esetben lehet megfelelően használni, vagyis nem lesz kellően látható az adott jelölés, legyen az egy vonal vagy akár csak egy pont. A technológiai ráhagyást úgy kell megválasztani, hogy figyelembe kell venni az anyagszétválasztáshoz használt eszközt specifikációit. Például a fűrészelés közben a fűrészlapnak a vastagsága által célszerű a ráhagyást meghatározni.
Egy megfelelő csavarkulcs segítségével rengeteg időt és energiát spórolhatunk meg munkánk során. Mivel számos fajta, típus és változat létezik belőlük, így a legcélszerűbb beazonosítása olykor nehézséget jelenthet. Mi viszont segítünk a csavarkulcsok közötti eligazodásban. A csavarkulcsok alapjában véve mechanikus szerszámok. Legfőképpen lapolt fejű csavarkötések szerelésénél használatosak, minden fajta kötőelem meghúzását és kilazítását lehetővé teszik. A csavaroknak számos fajtáját különböztetjük meg, különféle alakjuk, méretük ismert, valamint némelyek hornyokkal vagy síklapokkal vannak ellátva, ezáltal a csavarkulcsok fajtái is igazodnak a sok féle csavartípusokhoz. Fontos azonban, hogy mindig meggyőződjünk a használt szerszám alkalmasságáról az elvégzendő munka kapcsán, ugyanis egy nem megfelelő csavarkulcs akár munkánk eredménytelenségéhez vezethet. Számos változatukat különböztetjük meg pl.: villáskulcsok, dugókulcsok, imbuszkulcsok és körmöskulcsok.
Egy költözködés alkalmával, illetve akár a lakás átrendezésekor vagy átalakításakor a bútorok mozgatása elég nehéz feladatnak bizonyulhat, sőt a megfelelő eszközök nélkül sok esetben az a folyamat nem is kivitelezhető. A bútorszállító eszközök megkönnyítik a munkafolyamatot és segítenek abban is, hogy akár nagyobb erőkifejtés nélkül lehessen egyes nehezebb bútorokat, mint például egy 30-40 kilós szekrényt áthelyezni egyik helyről a másikra. Előfordulhat, hogy ezen eszközök éppen csak a költözés alkalmával lesznek használva, de érdemes ezeket beszerezni. A későbbiek folyamán akár egy lakás átrendezés, egy otthoni munka során vagy egyéb esetekben is kitűnően használhatók lehetnek ezek az eszközök. Ezeknek a bútorszállító eszközöknek hála, nem kell többet aggódni egy nagyobb bútor szállítása alkalmával sem, legyen az szekrény, kanapé, mosógép vagy ágy. Ezekhez a munkákhoz a YATO profi bútorszállító eszközöket biztosít, a különböző típusú hevederek, bútorszállító készlet és szállító kocsik formájában, amelyekkel könnyen elkerülhető a még parketta vagy a szőnyeg felsértése is.
A mindennapokat igencsak megnehezítheti egy eldugult lefolyó. A dugulás miatt nem lehet tussolni, mosogatni, vagy talán a legkellemetlenebb, a wc sem tartalmát üríteni. Amennyiben nem nagy a probléma, meg lehet próbálni házilag is megoldani a problémát, elhárítani a dugulást. Amennyiben nem teltek el napok vagy akár hetek, hanem a dugulás megjelenését követően azonnal lereagálható a probléma, úgy abban az esetben jó esély lehet a sikerre.
Legyen szó akár szakemberről, akár amatőr barkácsolóról rengeteg szerszám bújik meg a szerszámosládáikban. Ezek a különböző szerszámok és elektromos gépek mind egy-egy konkrét területre specializálódtak, mint például vágás, csiszolás, fűrészelés stb. Azonban a gépek rengeteg helyet foglalnak el és, ha egyszerre kell villanyszerelő, asztalos és vízszerelő feladatokat is ellátnunk minden szerszám magunkkal cipelése megnehezíti mindennapjainkat. Egy multifunkciós gép erre nyújt tökéletes megoldást, ugyanis több feladatot képes elvégezni egyetlen elektromos szerszámként úgy, hogy csak a különböző szerszámfejeket kell vele együtt szállítani és cserélgetni. A multifunkciós gépek tehát rendkívül kompakt és sokoldalú elektromos szerszámgépeknek számítanak. Lehet velük csiszolni, kaparni, vágni, műanyagot, gumit, kerámiát, fémet, csempét és fát is, ha rendelkezünk a feladathoz megfelelő, gépre rögzíthető fejjel.
A fűrészek felhasználás területe sokoldalú. Ha pontos vágásra van szükségünk mondhatni nincs olyan, amit ne tudnánk velük szétvágni. Vághatunk velük fát, műanyagot, fémet és akár húst is, ám minden anyaghoz más és más típusú fűrészhez van szükség. A fémek vágása nem egyszerű feladat, főleg, ha minél precízebb és minőségibb munkát szeretnénk kiadni kezeink közül. Ellenálló fémek darabolásához alkalmatos szerszámok az elektromos fém szalagfűrészek, mely kézi daraboló szerszámnak számítanak. Fogazatuk és felépítésük erősebb, mint a hagyományos favágáshoz használatos fűrészeké. Emellett vágás közben nem melegszenek fel annyira súrlódás hatására és tartósabb beruházásnak számítanak, mint hagyományos társaik. Léteznek még fémdarabolókból asztali változatú elektromos gyorsdarabolók, melyek szemben a kézi fémdarabolókkal lehetővé teszik akár egy zártszelvény derékszögben való rendkívül precíz elvágását is. Bár a kézi változat is képes ezen munkához, ám valamivel nehezebb vele ugyanolyan pontosságú vágást elvégezni mivel nincsen stabil asztalhoz igazítva, emellett több időt vesz igénybe a vele való darabolás.
A kinyomópisztolyok nagyon sok anyag kapcsán használhatók eredményesen, ezáltal számtalan munkaterületen megállják a helyüket, nem lehet kifejezetten egy munkatípusba besorolni ezeket. Ezeket az eszközöket lehet a festés előtti munka során a rések kitöltéséhez, szerelő ragasztó kinyomásához, vagy a ragasztó kinyomásához akár burkoló lapok ragasztása során, valamint akár üvegezéshez is használni, de ezeken kívül még számos területen és munka során alkalmazhatóak. Ezeket az eszközöket a kartusos tömítőanyagoknál lehet alkalmazni. Ide tartoznak a különböző szerelő ragasztók, szilikon bázisú tömítő paszták, valamint az akril bázisú tömítő paszták is. Szinte minden tömítésre, ragasztásra váró felület esetén alkalmazható, ahol a cél az egyenletes vagy szakaszos és folyamatos anyagkinyomás. Egy esetleges lakásfelújítás vagy építkezés alkalmával nagyon hasznos lehet a használata a konyhától kezdve a nappalin át egészen a fürdőszobáig. Tehát a kinyomópisztolyok előnyei közé sorolható, hogy egy megnyomással folyamatos vagy akár szakaszos anyagkitöltésre is alkalmas, valamint mind a ház körüli mind a szakmunkáknál nagy hasznát veszik.
A polírozó egy olyan sarokcsiszolóhoz hasonló elektromos gép, mely az anyagok felületét simábbá és szebbé varázsolja. Sok esetben autók fényezésének folyamatához használandó eszköz. Egy sarokcsiszoló és egy polírozó közti különbség fordulatszámukban rejlik. Egy sarokcsiszoló fordulatszáma átlagosan 8000 fordulat/perc, ami azt jelenti, hogy percenként 8000 fordulatot képes megtenni. Egy polírozó maximum ennek a fordulatszámnak a felére képes. A polírozó előnye, hogy bár teljesítménye gyengébb, ám az szabályozható. Különbsége még a két eszköznek, hogy más fajta tárcsákkal rendelkeznek, mivel másmilyenek valóak polírozásra és sarokcsiszolásra. Polírozni szivacsos, szövet jellegű tárcsák használatosak valamilyen polírozó pasztával karöltve. A polírozó pasztákból rengeteg féle létezik a piacon, melyekre a későbbiekben fogunk kitérni. Ha még sosem fogtunk a kezünkben polírozó gépet érdemes egy szakember véleményét és segítségét kérni első használat előtt. Kínálatunkban található polírozógépek könnyű kezelést, egyszerű használatot biztosítanak, így komolyabb szakmai tudás birtoklása nélkül is el tudunk bánni velük. Azt azonban fontos tudni, hogy pontosan mit is csinálunk vele valójában, hogy megfelelő minőségű munkát adhassunk ki kezeink közük.
Az egyre fejlődő világnak hála egyre több szerszámból létezik elektromos változat, melyek nagy többsége nem hálózati kábellel, hanem akkumulátorral működik. Az akkumulátorokból léteznek savas és lúgos változatok. Az autókban például 2 V cellafeszültséggel rendelkező savas ólomakkumulátorok vannak. Kínálatunkban a szerszámgépekhez használható lúgos típusú akkumulátorokkal lehet találkozni. Egy akkumulátor segítségével tehát vezeték nélküli szerszámgépek működtethetőek úgy, hogy az akkumulátorok elektromos áramot tárolnak. Az nagy teljesítménnyel rendelkező áramforrások kisütésre és ismételt törlésre is alkalmasak. Működésük során az akkumulátorokban feszültség jön létre, mely két, nem egyforma anyag (egy pozitív és egy negatív lemez) elektrolit oldatba merülése miatti kémiai reakciónak köszönhető. Cellánkként két Volt feszültség keletkezik egy hagyományos ólmos-savas típusban, mely összesen hat cellában tizenkét Voltot termel. Az akkumulátor akkor fog leadni áramot, amikor a két pólusú kivezetés között bezárul az áramkör. Ez akkor történik meg, ha áramot igénylő eszközhöz csatlakoztatjuk az akkumulátort. Azonban nem korlátlan ezen ismétlődő ciklusok száma, élettartamuk és tárolókapacitásuk használatuk során csökken. Az évek alatti elhasználódása miatt időnként szükségszerű beszerezni meglévő szerszámainkhoz új akkumulátort. Az akkumulátor minősége, technikája és típusa épp olyan kulcsfontosságú elemnek számítanak, mint maga a szerszám, amihez használjuk. Az egyes akkumulátorok összetétele, kapacitása, töltési ideje és tárolási módja eltérő lehet. Azonban egyéni preferenciáktól függő, hogy kinek milyen akkumulátorra van szüksége, így nem érdemes a piacon fellelhető legdrágább akkumulátorra beruházni mielőtt nem vesszük számításba egyéni elvárásainkat.
Egy kertes ház fenntartása sok munkát és odafigyelést igényel. Költségkímélőbb egy rendszerbe fenntartani a különböző víztárolási, szivattyúzási és egyéb vízkezelési tevékenységeket. Egy házi vízmű költségmegtakarító kényelmes, energiatakarékos és környezetbarát megoldást nyújt. Abban segít tehát, hogy a kertben található vízforrásokat- legyen szó akár kútvízről, erősvízről vagy artézi vízről- összegyűjti vagy felszivattyúzza ezzel vízellátást biztosítva. Ezen vizek bár nem mindig ivóvíz tisztaságúak, ám tisztaságuktól függően alkalmasak kerti öntözésre, WC lehúzásra, fürdésre vagy akár ivásra is. Mivel ingyen elérhetőek ezen vízforrások így rendkívül költséghatékony megoldás ezzel végezni házkörüli tevékenységeket. Egy házi vízmű legfontosabb feladata tehát, hogy biztosítsa a ház vízellátását. A vízműhöz kapcsolható öntözőrendszer, mely egy bizonyos helyre rögzített csőrendszert használ. Nem pazarol vizet automatikus be és kikapcsoló funkciója miatt. A modern rendszereknek köszönhetően először a tartályban lévő vizet használja el a gépezet, majd szükség esetén kapcsolódik be a folyamatba a szivattyú. Egy házi vízmű rendszer egy szivattyúból, egy nyomáskapcsolóból és egy hidrofor tartályból épül fel. Mondhatni két fő egységből áll egy házi vízmű és egy nyomáskapcsolóból. Egyik része a hagyományos szivattyú, melynek célja a víz megfelelő helyre juttatása. A rendszer másik része a hidrofor tartály, mely a nyomás biztosításáért felel. A hidrofor tartály azért jó, mert javítja a víz felhasználását és megfelelő szinten tartja annak nyomását. Olyan létesítményekben használnak leginkább hidrofor tartályos házi vízművet, amelyek nem csatlakoznak a helyi vízellátó hálózathoz, valamint olyan létesítményekben, amelyek áramellátása ellenére további csatlakozást igényelnek. Például a csapban lévő víz túl alacsony nyomása miatt fordulhat elő ennek szükségessége. Nem csak folyamatos vízáramlást biztosít a háztartásokban, nyaralókban és telkeken, hanem a kútból való vízvételt is megkönnyíti kerti növények öntözésénél.
Az elektromos csörlő az emelők kategóriájába sorolható, melyben a legegyszerűbb kézi csörlőktől kezdve a láncos emelőkön át egészen a darukig és az emelő gerendákig mindennel találkozhatunk. Mindegyik eszköz más és más típusú feladathoz alkalmas. Egy elektromos csörlő nagyobb súlyú tárgyak függőleges irányú, nagyobb magasságba történő mozgatását és emelését teszi lehetővé. Létezik belőle kézi változat is, mely ugyanolyan egyszerű kezelést biztosít, mint elektromos változata. A kézi változathoz képest az az elektromotoros kivitel nagyobb teljesítménnyel rendelkezik. Bár a kézi változatoknak a hétköznapi használatban nagyobb szerepe van, az elektromos fajtákkal való munkavégzés sokkal hatékonyabb, könnyebb és gyorsabb. Az elektromos változattal rendkívül hatékonyabb, gyors és egyszerű a munkavégzés végezhető, mivel míg a kézi változathoz saját erőnket szükséges használnunk egy elektromos változat nem igényel emberi fizikumot. A csörlők, legyen szó akár kézi akár elektromos változatokról egy fogaskerekes áttétes meghajtással vannak ellátva, amit egyszerűen egy elektromos vezérlővel lehet működtetni. Kínálatunkban kisebb és nagyobb teljesítményű elektromos csörlőket is megtalál, igénye szerint. Egy nagyobb teljesítményű csörlő akár az építőiparban is használatos kisebb súlyú tárgyak emeléséhez.
Az elektromos kézi pumpák különböző gumiabroncsok nyomásának beállítására alkalmatosak. Továbbá sporteszközök (például focilabda) és egyéb kiegészítők (például gumimatrac vagy gumiágy) felfújására is használhatóak. Az elektromos pumpa előnye a kompresszoros változattal szemben kis méretéből és mobilitásából fakad: bárhova elvihető és könnyen használatba helyezhető pár másodperc alatt. Az elektromos pumpák különböző felhasználási területei különböző kiegészítők használatát követeli meg. Egyes pumpákhoz alapjáraton járnak kiegészítő adapterek, amik alapvető tárgyak felfújásához alkalmasak. Másokhoz külön-külön szükséges pluszban megvásárolni az adott igényünk szerinti adaptereket. Egyedi tárgy felfújásához mindenképpen szükséges speciális kiegészítőt vásárolni. Az, hogy milyen formában vásárolható meg az adott adapter (a pumpa csomagolásához jár vagy külön kell beszerezni), a felhasználási terület gyakoriságától és a pumpa márkájától is függ.
A dekopírfűrész, vagy más néven szúrófűrész egy olyan elektromos kisgép, melynek segítségével precíz vonalvezetésen lehet vágásokat kivitelezni. Rendkívül hasznos gép, házkörüli teendők elvégzésének és műhelyekben való munkáknak elengedhetetlen kelléke. Azonban a közhiedelmekkel ellenben nem faipari szerszámnak számít, felhasználási területe sokrétű. A hagyományos hétköznapi fűrészt felváltó elektromos dekopírfűrész cserélhető fűrészlapjának köszönhetően számos anyagot el tud vágni. A különböző dekopírlapok anyagban, fogazatban és méretben térnek el egymástól, így akár fa, műanyag és fém vágását is lehetővé teszik. Íves és hosszanti vágásokhoz egyaránt alkalmatos, ám alapvetően íves vágásokhoz tervezték őket. Hosszanti vágásoknál fontos vezetést használni a pontos eredmény érdekében, melyhez a vezetővonalzón felül masszívabb lap is szükséges.
Az ajtó ablak beépítő eszközök kategóriánkban minden olyan eszköz megtalálható, amire egy nyílászáró beépítésnél szükség lehet. A különböző hézagoló ékektől kezdve, a felfújható emelőpárnákon és a purhabokon át, egészen az ablakmosáshoz használatos lehúzógumiig, minden megtalálható ebben a kategóriában. A Yato kínálata lehetővé teszi, hogy minden munkaszakaszhoz megtalálható legyen a megfelelő eszköz, legyen szó új ablak beépítéséről, régi ablak kiszedéséről vagy ezeknek tisztításáról.
Yato Festő szerszámainkon belül különböző méretű, típusú és kategóriájú Yato festőecsetek, Yato festék ládák, Yato festő hengerek és Yato festéklehúzó rácsok találhatóak. Jelenleg webáruházunk nem tartalmaz minden szükséges eszközt egy sikeres festéshez elejétől a végéig, de folyamatosan bővülő kínálatunk egyre szélesebb temékpalettát garantál a szakmához. A kategóriában szereplő termékeink többsége darabonként, illetve készletekben is megvásárolható az Ön igényeihez igazodva.
Csiszolásról általában a faiparban beszélhetünk. A csiszolás a felületkezelés alapja, ami a gyártásból adódóan a felületen keletkezett egyenetlenégek eltüntetését jelenti, ezentúl segíthet a fa természetes szépségének elérésében is. A Yato csiszoló eszközök továbbá nem csak a faiparban használatosak, hanem akár eltávolítható velük a rozsda a fém felületekről vagy az üvegszálak fényesítését is elősegíthetik.
Ez a kategória az ütő, és üthető szerszámokat foglalja magában. Ezek talán az egyik legrégebbi szerszámok, amik az elmúlt idők alatt rengeteg fejlődésen mentek keresztül, a kialakításukat, a felhasznált anyagok minőségét és a felhasználási területeket tekintve egyaránt. Napjainkban igen sokféle kalapácsot különböztetünk meg, mivel ahány szakma, annyifajta típus létezik.
A Yato előre csomagolt készletek jelentése, hogy egy adott fajta termékből egy egész méretpalettát kapunk. Az előre csomagolt készlettel elkerülhető az a helyzet, hogy véletlenül rossz, eggyel kisebb vagy nagyobb méretet vásároljunk meg egy adott termékből, amennyiben nem tudjuk, hogy pontosan milyen méret is az amire szükségünk lenne.
Ebben a kategóriában a következő Yato szerszámok találhatóak meg: Yato fogók, Yato csipeszek, Yato satuk, Yato szorítók és Yato mágnesek.Mivel elég sok féle fogó, valamint szorító létezik ezért az alábbi leírás segít letisztázni a különböző típusokat és hogy melyiket milyen esetben érdemes használni.
Ki ne találkozott volna olyan helyzettel, hogy a csavar megfordult a neki készített menetben, vagy egy berozsdásodott, meggyengült csavar meglazításakor leszakadt, megroncsolódott a csavar feje. Ez nagyon kellemetlen tud lenni, de van rá megoldás.
Egy megfelelő csavarkulcs segítségével rengeteg időt és energiát spórolhatunk meg munkánk során. Mivel számos fajta, típus és változat létezik belőlük, így a legcélszerűbb beazonosítása olykor nehézséget jelenthet. Mi viszont segítünk az Önnek legmegfelelőbb kiválasztásában!
A csavarhúzó egy kézi eszköz, többek között csavarok ki- és behajtásához használatos különböző felületekbe.
A csavarhúzót többnyire kis méretű csavarok hajtására tervezték. A csavarhúzó nagyon széles körben elterjedt eszköz, a szerelőtől vagy az asztalostól kezdve a gépészen át, számos szakmában és akár háztartásban is előfordul.
A nyél általában fából, fémből vagy műanyagból készül és általában négyszögletű, hatszögletű vagy ovális alakú, a tapadás javításának érdekében. Némelyik csavarhúzó cserélhető fejekkel rendelkezik, amelyet a tengely végén lévő foglalatba lehet illeszteni mechanikusan vagy nagyobb általánosságban a foglalatba épített mágnes segítségével.
Sok mindent tehetünk az ajtónk és ezáltal a lakásunk biztonságának érdekében. Az első és legfontosabb feladatunk átgondolni, milyen minőségű és hatékonyságú zárakkal és zárbetétekkel van felszerelve ingatlanunk. Ha úgy ítéljük meg, nagyobb biztonságra vágyunk, a zárak és zárbetétek korszerűsítése a legfontosabb prioritás. Az ajtóink biztonsága azért is kiemelten fontos, mert a legtöbb betörő számára ez az első és legkézenfekvőbb lehetőség, mely által be tud jutni otthonunkba. Annak ellenére, hogy az üvegablakok törékenyebbek a tömör ajtókhoz képest, a betörők mégis mindig az ajtókkal kezdik el a lakásunk/házunk feltörését. Fontos megjegyezni, hogy az „ajtóink” kifejezés magába foglalja az összes ingatlanhoz tartozó ajtót, tehát nem csak a bejáratit, hanem az oldalsó-, hátsó ajtókat és kiemelten a teraszajtókat is.
Ebben a cikkben a biztonsági zárak használatának előnyeire és fontosságára összpontosítunk. Hisz minden ajtó annyira biztonságos, amilyen biztonságot nyújt a benne lévő zár és zárbetét!
A YATO termékeket gyártó lengyelországi vállalat, a kínai TOYA S.A. cégcsoport része. A YATO a legkeresettebb, legmegbízhatóbb európai szerszámgyártó cég. A vállalat 20 éves múltra tekint vissza, elsődleges célkitűzései a folyamatos, innovatív fejlődés és a vásárlói igények maradéktalan kielégítése. A folyamatos kreatív és innovatív fejlődés iránti elhivatottság, valamint a prémium minőség különbözteti meg a versenytársaitól. A YATO termékek olyan minőségi és szakmai elvárásoknak is megfelelnek, melyek eredményeképpen a legkeresettebb eszközökké váltak mind a szakmai, mind az ipari felhasználás területén. A termékek egyediségét és minőségét a lengyel mérnökök garantálják. Az elmúlt két évtized során a YATO cégcsoport olyan egyéb márkákat is létrehozott, melyek világszerte elégedett vásárlók ezreit tudhatják magukénak. (FALA, FLO, POWER UP, STHOR, VOREL, LUND AND TOYA GIFTS)
Mindannyian hajlamosak vagyunk többet gondolkodni az otthonunk és egyéb ingatlanaink biztonságáról, ahogy egyre idősebbek leszünk. Pedig a vagyonunk védelmét mindenkor és minden életszakaszban komolyan kell vennünk. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk, hogyan lehet ajtóinkat biztonságosabbá tenni egy mechanikus ajtócsukó segítségével. Felmerülhet Önben az a kérdés, hogy vajon miért költene még több záró-és csukó alkatrészre, ha már rendelkezik biztonsági ajtóval, zárral és zárbetéttel. Nos, az ajtó becsapódása súlyos baleseteket idézhet elő. Tapasztalataink azt mutatják, hogy ez az egyik olyan megelőzhető baleset, mely hiába teljesen elkerülhető, mégis túl gyakran fordul elő. Különösen jellemző ez a kisgyermekes családok esetében. A nagy üvegfelülettel rendelkező ajtókból kizuhanhatnak az üveg elemek, ha az ajtó kontrollálatlanul csapódik be. Akár üvegajtókról, akár egyéb típusú ajtókról lévén szó, abban egyetérthetünk, hogy a becsapódás nem tesz jót sem az ajtókeretnek, sem a záraknak, kiváltképp annak a személynek, aki esetleg pont az ajtó útjában áll.
Ajtóink az otthonunk legfontosabb biztonságtechnikai részei, így körültekintően kell kiválasztanunk, milyen minőségű és hatékonyságú zárral és zárbetéttel szereljük fel. Minél alacsonyabb biztonsági fokozatú termékeket és eszközöket használunk, annál valószínűbb, hogy betörés áldozatává válhatunk. A tapasztalt betörők gyakran zárt ajtókon keresztül jutnak be otthonainkba. Másképp fogalmazva, akik illetéktelenül akarnak bejutni, sajnos gyakran többet tudnak az ingatlanunk biztonságáról, mint mi magunk. Ahhoz, hogy nagyobb biztonságban érezhessük magunkat, hogy otthonunk biztonsági besorolása magasabbá válhasson gyakran csak a zárak, zárbetétek „frissítése” vagy egy további zár felszerelése szükséges.
A zár működteti az ajtót, míg a zárbetét az ajtóban lévő zárat. A zárbetét az a szerkezet, amelybe kulcsunkat helyezzük és az abban lévő változó hosszúságú csapok - és azok összehangolt, speciális működése- akadályozza meg, hogy ajtónk a megfelelő kulcs nélkül is kinyíljon.
A megfelelő zárbetét kiválasztása a betörések elleni védelem szempontjából a legfontosabb és elsődleges teendőnk. Minden zárbetét egy miniatűr remekmű, amelyben minden apró részlet (test, csapok, golyók és rugók) pontosan illeszkednek egymáshoz, ezáltal gondoskodva a megfelelő és biztonságos működésről. A mai zárbetétek kiváló minőségű, csúcstechnológiás termékek, sokoldalú és hatékony tulajdonságokkal. Termékeink már számtalanszor bizonyították hatékonyságukat, mindenben megfelelnek az európai minőségi előírásoknak, ezáltal biztosítva minden vásárló biztonságát. A zárbetétek különböző méretben és modellben kaphatók, így minden vásárló megtalálhatja a számára ideálisat, legyen az a lakás belső ajtóitól kezdve a bizonyítvánnyal ellátott magas biztonságú kültéri zárbetétetekig.
Rengeteg cikk születik arról, miért fontos, hogy jó minőségű, megbízható, bejárat esetén elsősorban biztonságot nyújtó és emellett esztétikus, beltéri ajtó esetében kiváló színvonalú, tartós, sérüléseknek jól ellenálló, valamint dizájnos darabokat venni, megfelelő ajtópánttal. Egy ajtónál azonban nemcsak ezek a szempontok fontosak, hanem komoly jelentősége van annak is, hogy azok a szerkezetek is kiváló minőségűek legyenek, amelyek a használathoz, illetve a működéséhez járulnak hozzá.
A gipszkarton nagyszerű anyag, amellyel nagyon sokféle dolgot lehet kivitelezni az otthonunkban egyszerűen és könnyedén, ráadásul nagyon esztétikus végeredményt fogunk kapni. A szép munkához azonban szükségesek a kifejezetten gipszkartonhoz való szerszámok, mint amilyen a gipszkarton emelő is.
A zárbetét - ha úgy tetszik - valójában az ajtó lelke, hiszen ez biztosítja a nyílászáró számára azt, hogy funkciójának megfelelően működhessen. Sajnos minden olyan dolog, amiben mozgó alkatrészek vannak, egy idő után elkophat, meghibásodhat. Ez a zárbetétek esetében is előfordulhat. Szerencsére a zárbetét cseréje többé nem kell, hogy problémát jelentsen, hiszen ha elolvasod az írásunkat, minden fontos információval tisztában leszel, amire csak szükséged lehet.
Az ajtó visszahúzó szerkezetet sokféleképpen nevezzük. Az ajtóbecsukó, az ajtóbehúzó, valamint az olajfék név alatt is többnyire ezt a szerkezetet értik, amely segítségével minden ajtó működése csendesebbé válik.
Ez a szerkezet felel azért, hogy az ajtók milyen gyorsasággal, s így milyen hanghatások kíséretében záródnak be, de arra is alkalmas, hogy az ajtót folyamatosan zárva tartsa.
Az ablakkilincs kiválasztása korántsem olyan egyszerű, mint azt gondolnánk, hiszen ezek a kilincsek pontosan ugyanúgy sokfélék, mint az ajtókra szerelhető változatok. Az ablakok funkcionális működése mellett éppúgy érvényesül az esztétikum, sőt, a biztonság kérdésköre is, mint a bejárati és beltéri ajtóinkhoz választott kilincsek esetében. Ebben a bejegyzésben körbejárjuk azokat a szempontokat, amelyeket érdemes megfontolni, mielőtt az új ablakkilincseket megvásárolnád.
Ha zárat vásárolunk, felújítunk és új zárbetétet, zárat, illetve kilincset, vagy akár ezekből többet is be szeretnénk szerezni, érdemes érintenünk a takaró rozetta kérdését. Ha rozettáról beszélünk, akkor kétféle dologra gondolhatunk. Az egyik a kilincs rozetta, a másik pedig a kulcslyuktakaró vagy zárbetéttakaró rozetta. Nézzük meg, hogy mit jelent az egyik, illetve a másik.
Vannak olyan márkák, amelyekben hagyományosan megbízhatunk. Az Elzett lakat az egyik olyan név, amely az eszünkbe jut, amikor lakatra van szükségünk. Nem véletlenül van ez így. Az Elzett Tutius lakat család nagyon hosszú múltra tekinthet vissza, s a hosszú évek alatt számtalanszor bizonyított már. Mára az Elzett gyakorlatilag egyet jelent a megbízhatósággal, valamint a kiváló és tartós minőséggel.
Sokféle zárbetét márkával találkozhatsz és egyáltalán nem könnyű a megfelelőt választani. Vannak azonban olyan márkák, amelyekben nyugodtan megbízhatsz. Ilyen az Abus is, ezért az Abus zárbetét mindig jó választás.
Ha kilincset vásárolunk, rengeteg szempontot át kell gondolnunk. Egy kilincs esetében figyelembe kell venni a funkción és az esztétikumon felül az ajtó anyagát, a kilincsméreteket, valamint az ajtó nyílásának irányát is.
Bárszekrény otthonra
Ha más nem, hát a karantén és a bezárások ideje alatt talán felmerült benned is, hogy az otthonod nem csupán a pihenés helyszíne lehet, hanem alkalomadtán kiváló arra is, hogy néhány barátoddal, esetleg a pároddal úgy érezhesd magad, mintha egy bárban ücsörögnétek. Nincs is ehhez más teendőd, mint készíteni egy erre alkalmas bárszekrényt!
Persze egyáltalán nem szükséges ahhoz bezárva lenned a lakásodba ahhoz, hogy egy kis szórakozást keress - otthon is. És akkor most gondold kicsit tovább a dolgokat a számítógépnél és az XBoxnál vagy Playstation-nél! Gondolkodj társaságban!
A jó társasági időtöltést és a hangulatot is feldobja, ha a kellemesen, vidáman együtt töltött perceket, órákat finom italok szürcsölésével, kóstolgatásával koronázzátok meg. Természetesen a koktélok elkészíthetőek egyszerűen a konyhában is, de sajátos hangulatot kölcsönöz az egésznek az, ha a nappalid kényelmében tehetitek mindezt. Egy saját bár segítségével tökéletes élményt nyújthatsz a társaságnak és garantáltan nagyon jól fogtok szórakozni!
Szegecsanya, avagy a szerelvény lelke
Ha egy szerelvényről van szó, annak a minőségét, illeszkedését és tartósságát nagymértékben meghatározza, hogy mennyire pontosan és rendesen történt a felszerelése. Akár lemezről, akár csőről, akár zártszelvény rögzítéséről, avagy hozzá való rögzítésről van szó, a dodanya vagy szegecsanya alkalmazása lesz a megfelelő megoldás.
Mindenki életében előfordulhat, hogy szüksége lesz némi rakományrögzítő ismeretre. Elég, ha költözni készülsz, vagy haza szeretnél szállítani valamilyen komolyabb új szerzeményt, amely meghaladja a “beteszem a csomagtartóba és kész” kategóriát, máris jól jön, ha rendelkezel némi ismerettel arról, hogyan érdemes rögzíteni a komolyabb rakományokat.
Mit érdemes tudni a Dekopír fűrészlapokról?
Először is azt, hogy hibás az elnevezésük. Dekopír fűrészlapnak azokat a fűrészlapokat nevezzük, amelyek mindkét végükön rögzítve vannak, ezek a gépek általában asztali gépek, vagy kézi lombfűrészek.
Azok a fűrészlapok, amelyekről itt most szó lesz, csak egyik végükön vannak rögzítve. Ezen fűrészlapok az anyagon lényegében "átszúrva" vágnak, normál esetben az anyag szélétől elindulva vagy belső vágásoknál egy furaton keresztülszúrva indítható a vágás. Ezért, ezen fűrészlapok és gépek helyes megnevezése szúrófűrész, és szúrófűrészlap.
Általánosságban a kézi csiszolásról, csiszolópapírokról
A csiszolópapírt csiszolóvászon, vagy smirgli néven is ismerheti minden háztartás, vagy barkácsműhely. A csiszolópapíroknak a felületkezelésben van szerepük. Az anyagok felületének finom megmunkálására, számos területen használják. A festő-, a bútor-, a gépjármű-, a cipő-, a gumi-, a kerámia-, a karbantartó- és szolgáltatóipar, sőt a műanyagipar sem lehet meg nélkülük.
Üzletünkben kollégáim gyakran tapasztalják, hogy a "milyen méretű zárbetétet adhatok" kérdésre annyi választ kapnak, hogy háááát, adjon valami gyakori méretet, biztosan jó lesz. Szinte biztos, hogy nem lesz jó...
Ebben a cikkünkben szeretnénk némi belátást engedni a Webzár Kft-nél a kulisszák mögé, bemutatjuk azt, hogy cégünknél az azonos zárlatú zárbetétek és lakatok hogyan készülnek. A folyamat nem egyszerű tekintettel arra, hogy minden vásárlói igény egyedi. Gyakorlatilag nem készítünk 2 egyforma rendszert sohasem, a darabszámokban, a zárbetétek változataiban, a kulcsok összetételében mindenkinek mások az igényei.
Zárbetét vásárlásakor nagyon fontos, hogy az ajtónkhoz leginkább megfelelő méretű terméket vásároljuk meg. Üzleteinkben gyakran tapasztaljuk, hogy vásárlóink ezen információ nélkül érkeznek, nincsenek tisztában azzal, hogy a nem megfelelő méretű zárbetét alkalmazása számos ponton problémás lehet.
Szerencsére egyre ritkábban, de még mindig előfordul, hogy a megadott méretet nem megfelelően értelmezik vásárlóink, így ezt most tisztába szeretnénk tenni.
Üzleteinkben, telefonos ügyfélszolgálatunkon, e-mailben, egyaránt nagyon gyakran kapunk olyan megkeresést vagy kérdést, ahol a kérdés feltevője nincsen tisztában a zár és a zárbetét fogalmával. Természetesen nem érthet mindenki mindenhez, ez így van rendjén, mégis tisztázni szeretnénk ezeket a fogalmakat.
A többpontos ajtózárat elsőként a minőségi faajtók, a későbbiekben pedig a műanyag bejárati ajtók keltették életre. A zárnak vitathatatlan létjogosultsága van, mivel esetében kisebb eséllyel történik meg az ajtó elvetemedése, alkalmazásakor az ajtó magasabb hő és hangszigetelési képességgel bír, számos változata jelent nagyobb betörés elleni védelmet, mint a hagyományos ajtózárak. Többpontos zár vásárlásakor nagyon körültekintőnek kell lenni, ehhez szeretnénk segítséget nyújtani.
Ajtózár vásárlásakor számos olyan kötöttség van amelyet maga az ajtó támaszt az új zárral szemben. Ez így elsőre lehet, hogy vadnak tűnik, azonban ha végig gondoljuk akkor a helyzet mégis ez, mert ki vannak fúrva lyukak a zárbetétnek vagy a kulcsnak, szintén adott a furat a kilincs tengelyének, valamint az ajtó tokon is ott vannak a fogadóelemek. Amennyiben nem a megfelelő zárat választjuk akkor bizony problémákba ütközhetünk. Senkit nem akarunk elrémiszteni, ezért inkább megmutatjuk mire kell kiemelt figyelmet fordítania.
A korábbi bejegyzéseinkben kitértünk arra, hogy valójában a lakat sokkal több opciót rejthet magában, mint azt elsőre gondolnánk. Ezt a vonalat követve most nézzük meg, hogy lehetséges-e lakatok esetén az azonos zárlat lehetőségen túl, akár a főkulcsos vagy vezérkulcsos megoldás. Elöljáróban csak a lényeget áruljuk el. Igen, lehetséges.
Napjainkban szeretünk mindent a lehető leggyorsabban és a lehető legkényelmesebben elintézni. Természetesen ez alól nem képez kivételt egy egyszerű, vagy akár egy komolyabb lakat megvásárlása sem, amelyhez történetesen nem elégséges a gyárilag hozzá tartozó kulcsmennyiség.
Webáruházunk ezen esetekre épp úgy fel van készülve mint amikor valakinek zárbetétre van szükséges sok kulccsal, nézzük meg, hogyan is történik ez nálunk.
Billenő garázskapu zárszerkezet – ezt kell tudni róla
A megfelelő billenő garázskapu zárszerkezet a garázs megfelelő funkciójának érdekében elengedhetetlenül fontos elem. A legtöbb autótulajdonos értékeli, ha van garázs a meglévő vagy a leendő ingatlanában, s ha nincs, akkor sokan megkeresik és meg is találják a lehetőséget, hogy építsenek egyet.
Vajon milyen előnyök miatt lehet ilyen fontos a garázs?! Az egyik előny az időjárás viszontagságaitól való védelem, hiszen a garázsban álló autó számára jöhet jégeső vagy jéghideg szibériai légtömeg, védve van az ezek által okozott károktól.
Természetesen nem elhanyagolható tényező a kényelem sem. Télen a fagyoskodni nem szeretők, s legfőképpen a kisgyerekesek imádni fogják, ha be lehet járatni a motort és be lehet fűteni az autót még indulás előtt. Másrészt például nem muszáj azonnal kipakolni a kocsiból, hiszen nem fogják feltörni a benne hagyott holmikért, egyrészt nem is tudnak róluk, másrészt pedig hozzá sem férnek az autóhoz.
Bőröndlakat – ilyen típusok léteznek
Számtalan zár és lakat (pl. bőröndlakat) létezik a világon, mindegyik más és más helyzetben hivatott arra, hogy a lehető legjobban megőrizze értékeinket, s azok épségét egyaránt. A biztonság nagyon fontos akkor is, ha utazunk vagy amikor nyaralni készülünk, ezért állnak rendelkezésünkre a különféle utazási biztosítások, amelyek segítenek abban, hogy igazán nyugodtan hajthassuk álomra a fejünket.
Hogy ne csak mi, hanem a csomagjaink, s a benne lévő értékek és személyes holmik is biztonságban lehessenek, fontos gondoskodni a bőröndjeink megfelelő biztonságáról is. Ennek biztosításához megfelelő bőröndlakat, illetve bőröndzár szükségeltetik.
Csavaros kérdések és a hatlapfejű csavar
Talán az egész földkerekségen nincs olyan ember, aki még nem hallott a csavarról. Sőt, rendszeresen használjuk is a csavarokat, például a hatlapfejű csavart. E tekintetben a hölgyek és a gyermekek sem kivételek. Hiszen legalább egy egyszerű elemcserére mindenki életében adódik alkalom, s még az elemmel működő gyermekjátékok többségében is apró csavarokat találunk. Így aztán senkinek sem ismeretlen a fogalom, ahogy az sem, hogy milyen hasznos kis dologról beszélünk, amikor a csavarok a téma.
Ami elég gyakran téma, legalábbis hozzánk olyan gyakran fordultatok azzal a kéréssel, hogy legyenek a kínálatunkban csavarok és hatlapfejű csavar is, hogy igyekeztünk ezt a kéréseteket is mielőbb teljesíteni. Így aztán nálunk is vásárolhattok csavarokat.
Zárak, vasalatok webáruházunk kínálatában
Elsősorban zárak, zárbetétek, valamint a lakatok képezik fő profilunkat, de mi, itt az 1kulcs.hu-nál arra törekszünk, hogy minél szélesebb körben kiszolgálhassuk igényeidet. Éppen ezért nem hiányozhatnak a vasalatokkal kapcsolatos termékek sem. Zárak, vasalatok vagy más kiegészítők, nálunk minden elérhető, ami a nyílászárók biztonságos bezárásához szükséges.
Az ajtóbecsapódás-gátló hatékony megoldások
Puff és beleremegnek a falak! Nem bomba robbant, csak az ajtó csapódott be. Valaki nyitva felejtette? Valaki nem csukta be rendesen? Mit tehetsz, ha nem szeretnéd hallani állandóan ezt a zajt? Ha nem szeretnél amiatt bosszankodni, hogy a folyamatos csapódás kárt tett-e az ajtó vagy a zár szerkezetében? Akár gyakori használatú ajtóhoz keresel megoldást, akár az otthonodban szeretnéd a problémát megszüntetni, segítek, hogy megtaláld a legjobb megoldást. Az ajtóbecsapódás-gátló eszközök ugyanis többfélék lehetnek, attól függően, hogy mi az a cél, amelynek elérését kitűzted magad elé.
Miért jó a hálózati szalagcsiszoló?
Ebben a bejegyzésben a szalagcsiszolót nézzük meg közelebbről. Ha életedben valaha is volt dolgod fával, akkor tudod, hogy a valódi fa nyílászáróknál és bútoroknál előbb vagy utóbb előkerül a csiszolás kérdése. A fa természetes anyag és azontúl, hogy nagyon szép, számos más előnnyel is rendelkezik. Nem véletlen, hogy manapság is rengeteg nyílászáró készül fából.
A csiszolás sok türelmet és kitartást igénylő munka, ezért fontos, hogy megfelelő szerszámmal dolgozz. Nagyüzemben nyilván hatalmas gépekkel végzik az ilyen jellegű munkákat, a kézzel végzett munkákhoz viszont kézi szalagcsiszoló gépre van szükséged.
A kézi csiszológép nagyon sokféle lehet, akad számos különböző forma és működés szerint, abban azonban egyformák, hogy csiszolóvászon vagy csiszolópapír szükséges a működésükhöz.
Zár kinyitása kulcs nélkül - lehetséges?
Igen, a zár kinyitása kulcs nélkül is lehetséges. Ennek értelemszerűen többféle módja van, de itt és most nem a betörők számára írjuk cikkünket, hanem az értékeit védő felhasználó szempontjából vesézzük ki a témát.
Ilyen, amikor már a zárbetét is okos
Manapság már minden okos, nem kivétel ez alól a zár sem. De mitől lehet okos vagy okosabb ez a zár, mint a többi? Nos, egyrészt az okos zárbetétek másképp működnek, mint ahogy azt a hagyományos zárak esetében megszokhattuk, másrészt pedig éppen ez a másfajta működés lehetővé tesz olyat is, amit más záraktól hiába is várnánk. Nézzük!
Az ajtókilincs-szerelés titkai
Talán most meglepődtél, hogy mégis milyen titkai lehetnek az ajtókilincs szerelésének, hiszen ennél egyszerűbb dolog talán nincs is a világon. És valóban, az ajtókilincs-szerelés önmagában nem tűnik egy megugorhatatlan akadálynak, s tényleg nem is az, ha megfelelő zárbetéthez és persze ajtóhoz megfelelő kilincset választottál, amelyet megfelelően helyeztél el. Voilà! El is készült a tökéletes és ideálisan betörésbiztos ajtó - ez hasznos a fürdőszobában is, főleg, ha gyerekeid vannak, és esetleg eltöltenél pár csendes percet a mobiloddal, társaság nélkül.
Redőnyautomata minden ablakhoz
Ebben a cikkben a redőnyautomata előnyeit részletezzük. Az ingatlanok esetében gyakori hiba, hogy a biztonság szempontjából kizárólag a bejárati ajtóra helyezzük a hangsúlyt. Gondolni kell az összes bejáratra, így például a garázskaput is biztonságossá kell tenni a rablókkal szemben. Családi házaknál, de olyan lakásoknál is, ahol az ablak elérhető magasságban van, kiváló támadási felületet jelent az ablak is a betörők számára.
A redőnyök nagyon hasznosak, nemcsak növelik az ablak szigetelését, óvják otthonunkat a nyári hőségtől, de a biztonságot is nagymértékben növelik. A kényelmes használathoz ajánlott a redőnyautomata, amely minden ablakra tökéletesen passzol.