Szegecshúzó
A szegecsekhúzók, mint ahogy a nevükben is benne van szegecsek meghúzására és rögzítésére használatos szerszámok, más munkára ezen kívül nem lehet ezeket az eszközöket használni. Ezt a munkát azonban a szegecshúzó nélkül nem lehet elvégezni, ezért amennyiben valamikor a munka során szegecselést kell alkalmazni, akkor biztosan be kell szerezni hozzá egy szegecshúzót. A szegecseket a rögzítés során használják. Ezek hasonló feladatot látnak el, mint a csavarok, kötést alakítanak ki két felület között, ezek elsősorban inkább a gépiparban, fémiparban fordulnak elő, de otthoni használatban is előbukkanhatnak.
A csavarokkal ellentétben a szegecsek nem oldható kötéseket hoznak létre, ami azt jelenti, hogy miután megtörtént a rögzítés azután már az elemek nem választhatók szét anélkül, hogy azok ne roncsolódnának. A különböző típusú szegecsek előfordulhatnak még a fentebb említett munkákon területeken kívül bádogosoknál, tetőszerkezeti munkásoknál vagy autószerelőknél is. A nagyobb méretű felületek esetén is biztonsággal alkalmazzák ezeket, mint például a hidak szerkezeti elemeinél vagy akár a repülőgépeknél. A szegecselés egyik előnye, hogy nem szükséges a munkát két oldalról végezni, mint például egy menetes szárral és anyacsavarral való összerögzítés során, hanem a szegecshúzóval egy oldalról megoldható mindez. A szegecselőknek négy fajtája van. A kézi, az akkumulátoros, a pneumatikus és a hidro-pneumatikus. Ezek a szegecshúzók leginkább a POP szegecsek rögzítésére alkalmasak. A nevüket az első cégről kapták, akik ezt előállították. A YATO kézi szegecshúzói bármiféle otthoni barkácsolás során megállják a helyüket, legyen szó a kerítés elemek, postaládák rögzítéséről, a kapu sarkának merevítéséről, az utánfutó javításáról. A kézi változatokat többnyire a következő esetekben alkalmazzák. Amikor az eszköznek nem feltétlen a mindennapi használatára van szükség. Kisebb és szűkebb helyek esetén is jó választás. Amennyiben van elegendő idő egy munka elvégzésére, mivel ez a típus nagyobb erőkifejtés kíván, ezáltal több időt vesz igénybe. Vagy akár abban az esetben is amikor nincsen áram vagy kompresszor. A YATO kézi szegecshúzóit két kategóriába lehet sorolni, az egyik az egykezes a másik pedig a karos változatok. Az egykezes eszköz amilyen például a YATO YT-36012 típusa, általában 2,4 millimétertől 4,8 milliméter átmérővel rendelkező szegecsek esetén használatos, ami készülhet acélból, rozsdamentes acélból vagy alumíniumból is. Cserélhető fejekkel rendelkezik, amik igazodnak a különböző átmérőjű szegecsekhez. Ez egy rövid erőkarral rendelkezik csupán, amit a marok összeszorításával lehet alkalmazni. A karos típussal szemben az egykezes változatot a nehezebben hozzáférhető helyeken is könnyen igénybe lehet venni a kis méretéből adódóan. A karos kivitel, mint például a YATO YT-3609-es típusa, azonban nagyobb teljesítményre képes, ezáltal a nagyobb átmérőjű szegecseknél is megoldást biztosít. Ezt két kézzel kell működtetni, a szegecs húzása a két kar összenyomásával történik. Méretét tekintve nagyobbak, mint az egykezes változatok, ez a típus 33 centiméteres hosszúsággal rendelkezik Szegecsméretben a 3,2-től egészen a 6,4-as méretig lehet ezt a változatot igénybe venni, az egykezes típusoknál említett anyagokból készültek szerint. Szintén 3 cserélhető fejmérettel rendelkezik, valamint a karok között helyet kapott egy szár gyűjtő edény is, amibe a letépkedett szegecsek szárait lehet tárolni, így elkerülve a szemét összegyűjtését a munka vége után. Ezeken a típusok kívül a YATO kínálatában megtalálhatóak más specifikációkkal rendelkező változatok is. Használatukat tekintve egyszerű szerszámoknak mondhatók. A szegecset be kell helyezni a szerszám fején található nyílásba majd ezt követően behelyezni azt a felület előre elkészített furatába. A szárak összenyomásakor a szegecs másik vége elkezd zsugorodni, így létrehozva a szükséges kötést. Mikor kellően feszes lesz a rögzítés a szerszám levágja a felesleges részt. Ez azt eredményezi, hogy a szegecset akár többféle vastagsággal rendelkező elemek összerögzítése során is lehet alkalmazni. A szegecsek összehúzásakor kitöltik a furatot, azáltal hézagmentes kötést hoznak létre. A levágott darabok viszont már nem felhasználhatók.
A szegecshúzó kategóriában a popszegecsfogókon kívül fellelhetők még a YATO szegecsanyahúzói is. A szegecsanyák hasonlóan működnek, mint a szegecsek. Ennél az eszköznél azonban szegecsanyát ütközésig fel kell csavarni a szerszámra, egészen addig, hogy a menet kb. 1 millimétert túl lógjon a szegecsanyán. Ezután ugyan úgy, mint a szegecset, az anyát bele kell helyezni a furatba. A szerszám karjait összenyomva a lemez másik felén a szegecsanya beleszorul a furatba. Végezetül a szerszámot ki kell csavarni belőle és a kialakított menetbe már belehajtható a csavar. A YATO YT-36119 szegecsanyahúzója M5, M6, M8, M10 valamint M12 menettel rendelkező szegecsanyák esetén alkalmazható, a különböző méretekhez a cserélhető fejeivel igazodik. A szerszám teljes hossza 33,8 centiméter. A szerszámhoz használt szegecsanyák készülhetnek, acélból, rozsdamentes acélból vagy alumíniumból is. A kategóriában egyéb YATO szegecsanyahúzók is megtalálhatók.